Mt 9,1/9 - 1 Jézus hajóra szállva átkelt, és elment a maga városába. 2 És íme, odavittek hozzá egy bénát, aki ágyban feküdt. Amikor Jézus látta hitüket, így szólt a bénához: Bízzál, fiam, megbocsáttatnak a te bűneid. 3 Ekkor néhányan az írástudók közül így szóltak magukban: Istenkáromló! 4 Jézus pedig, mivel ismerte gondolataikat, ezt mondta: Miért gondoltok gonoszt szívetekben? 5 Ugyan mi könnyebb? Azt mondani, hogy megbocsáttatnak a te bűneid, vagy ezt mondani: Kelj fel, és járj? 6 De azért, hogy megtudjátok, az Emberfiának van hatalma bűnöket megbocsátani a földön – ekkor ezt mondta a bénának: Kelj fel, vedd az ágyadat, és menj haza! 7 Ő pedig felkelt, és hazament. 8 Amikor a sokaság ezt látta, félelem fogta el őket; és dicsőítették Istent, aki ilyen hatalmat adott az embereknek. 9 Amikor Jézus továbbment onnan, meglátott egy embert a vámszedő helyen ülni, akit Máténak hívtak, és így szólt hozzá: Kövess engem! Az felkelt, és követte őt.


Napjainkban egyre gyakrabban hallani olyan bátor fiatalemberekről, akik hónapokat töltenek el egy több ezer méteres hegycsúcs gerincén, hogy azután a nagy napon meghódítsák a legmagasabb pontot. Aki egy ilyen teljesítményt biztonsággal szeretne véghezvinni, annak számolnia kell azzal, hogy több héten keresztül kell magát szoktatni a zord körülményekhez, hiszen minél magasabbra megyünk annál kevesebb oxigén van a levegőben és ehhez a szervezetnek hozzá kell szoknia. Talán furcsának tűnhet, de a hegyen valóban megváltozik az ember viselkedése. Akik már jártak ott arról számolnak be, hogy olyan mintha a testük csak vánszorogna az elképzeléseik után. Míg a hétköznapi ember hozzá van szokva ahhoz, hogy a kezét és karját egy pillanat alatt tudja irányítani, addig a hegyen több másodperc is eltelik, mire a gondolatból valódi cselekedet lesz. Egy ilyen beszűkült állapotban pedig minden nehezebb, mindenre jobban oda kell figyelni, át kell gondolni, hogy mire pazarolnak energiát és mire nem,s gondoljunk csak bele, hogy ez milyen kellemetlen. Az egyetlen felszabadító gondolat mindeközben csupán annyi lehet, hogy nem kell örökké ebben a keretek közé zárt életben élni, hiszen a hegyről van visszaút.


Lényegesen rosszabb helyzetben volt az a béna ember, akiről az imént olvastam. Az ő életében nem volt remény a változásra. Ő nem biztathatta magát azzal, hogy ne félj csak egy kis időt kell kibírnod. Nem is arról volt szó, hogy saját elhatározásából vállalta ezt a kegyetlenül nehéz életet. Mégis azt kell gondolnunk, hogy nem adta fel a küzdelmet. Nem törődött bele sorsába, mert ha így tett volna bizonyos, hogy nem kéri meg azt a négy embert, akik segítségére voltak és, akik a többi evangélista leírása alapján még attól sem riadtak vissza, hogy kibontsák annak a háznak a tetejét, ahol Jézus tanított és felülről eresszék le a beteget, mintegy kiprovokálva Jézus reakcióját.


A béna betegsége minden ember számára látható volt. Ő maga is tudta, hogy segítségre van szüksége és egyértelműen azért vitette oda magát Jézushoz, hogy segítsen rajta. Egyszerűen azért, mert hitte, hogy tud rajta segíteni, hiszen oly sokszor megmutatta már gyógyító hatalmát.


Az béna viselkedésében mondhatjuk nincsen semmi különös, hiszen azt valamennyien tudjuk, hogy a bajban képesek vagyunk még az utolsó szalmaszálba is belekapaszkodni.
A probléma gyökere azonban ott van, hogy a legtöbben nem ismerjük fel, hogy Jézusra van szükségünk. Nem érezzük magunkat olyan betegnek, olyan rászorulónak, akinek jól jönne a segítség. Pedig Jézus azokat az embereket tudja elsősorban meggyógyítani, akik bénultan állnak a hétköznapokban. Ez a bénultság sokféle módon jelentkezhet. Megmutatkozhat abban, hogy nem tudunk mit kezdeni az életünkkel. Nem tudjuk, hogy mi a feladatunk ezen a földön. A napok csak múlnak egymás után, de igazi feladatot nem találunk. Vagy olyan bénultság is előfordulhat, amiben nem tudunk mit kezdeni azokkal az emberekkel, akik mellett élnünk kell. Elviseljük őket, de nem érdekel, hogy mi van velük arról pedig ne is beszéljünk, hogy Jézus szerint még az ellenségeinket is szeretnünk kellene. Ezek pedig szinte észrevétlenül költöznek be az életünkbe és lassan tesznek minket egyre bénultabbá.


A mai történetünk, azonban számunkra ad igazi reményt, hiszen itt az evangélista nem egy földi betegség meggyógyítása miatt őrizte meg a jelenetet, hanem azért, hogy rávilágítson Jézus lelki bénultságunkat is eltörölni képes hatalmára. Mert a lelki bénultság talán minden testi szenvedésnél rosszabb. Erről azok a nagyon súlyos betegségben szenvedő emberek számolnak be, akik lelkük derüjét meg tudták őrizni még a nehéz időkben is. S ha ez így van, akkor Jézus pont ott szólhat bele az életünkbe, ahol a legnagyobb a baj és, ahová a legjobban elkél a segítség. Hiszen ha lelkünk bénultságát fel tudja oldani Jézus, akkor képesek leszünk arra, hogy rendezzük az életünk egyéb területeit is. Addig azonban, amíg nem figyelünk arra, hogy bajainkat a gyökereinél orvosoljuk addig hiába várjuk az igazi jobbulást.
Ahhoz azonban, hogy ezt átéljük és megtapasztaljuk szükségünk van elszántságra. Valóban akarnunk kell az új lehetőséget, a megkötözöttségek nélküli életet. Bíznunk kell Jézusban és kérnünk kell őt, hogy tekintsen ránk.


Sajnos sok esetben ez az első lépés hiányzik. Önmagunktól, önmagunkban keressük a hibát, vagy a megoldást, a válaszokat, pedig a feloldozás Jézus ajkáról hallatszik. Bízzál fiam, megbocsáttattak bűneid. Vagyis elhárult minden akadály, ami miatt képtelenek voltunk Istent és a többieket szeretni. Ezzel a mondattal egy olyan helyzet alakul ki, mint amikor a hegymászó több ezer méter magasan beleszippant az oxigénpalackba. Azt mondják ekkor újra színesben látják a környezetüket, mert az oxigénhiányban az agy ott spórol ahol tud.
Újra látni a színeket. Micsoda ajándék ez. Jól emlékszem, amikor kisgyerekként először a nagyszüleimnél láthattam színes tévét. Mennyivel más volt az élmény, mint otthon a fekete fehéren. Higgyük el, hogy Jézus megbocsátásának erőterében élni lényegi változással jár. Olyan tettekre leszünk képesek, ami azelőtt elképzelhetetlen volt. Olyan jelentős változást tapasztalhatunk meg, mint a béna, aki saját lábán hagyta el a házat. Nem volt szüksége többé mankóra, vagy segítőkre, hanem új életet kezdhetett, amely valódi teljes élet volt.
Jézus ezt a teljes életet kínálja fel valamennyiünknek. Ha életünk nehézségeivel, elakadásaival őt keressük, akkor nem kell attól félnünk, hogy elmarad a gyógyulás. S a gyógyulásból élet fakad, amely nem kompromisszumos, hanem minőségi. Pont olyan, amilyennek az Isten alkotta. Ragadjuk hát meg ezt és éljünk úgy, ahogyan egészséges emberhez méltó.