Rm 13,11-14 "Ezenfelül tudjátok, hogy az idő sürget: ideje már az álomból felébrednetek, mert most közelebb van hozzánk az üdvösség, mint amikor hívőkké lettünk. Az éjszaka múlik, a nappal pedig már közel van. Vessük el tehát a sötétség cselekedeteit, és öltsük fel a világosság fegyvereit.  Mint nappal illik, tisztességben éljünk: nem dorbézolásban és részegeskedésben, nem bujálkodásban és kicsapongásban, nem viszálykodásban és irigységben,  hanem öltsétek magatokra az Úr Jézus Krisztust; a testet pedig ne kényeztessétek úgy, hogy bűnös kívánságok ébredjenek benne."


Előfordult már valakivel, hogy ránézett az órájára, vagy a naptárára és eszébe jutott, hogy sürgős elintéznivalója akadt. Volt már olyan, hogy az ajtóban toporgó vendég emlékeztette, hogy aznap estére összejövetelt tervezett? Volt már olyan, hogy csak utólag döbbent rá, hogy a tegnapi napon színházban kellett volna lennie? Nem mondom, hogy ezek az imént felsorolt események gyakoriak lennének, de mivel a saját életemben már előfordult velem egy kettő, ezért bátorkodom velük előhozakodni hátha nem csak az én élményeim ezek, hanem kinek-kinek meg van a maga személyes olykor tragikus, olykor vicces története.


A határidők ha akarjuk ha nem részét képezik a mindennapjainknak. Az iskolában beadandó dolgozatokat, a munkahelyen jelentéseket, a médiában cikkeket, tudósításokat kell határidőre elkészíteni és valljuk be egyszerre általában több határidővel is viaskodunk, hiszen a családi élet eseményeit ugyanúgy számon kell tartanunk, mint a hivatali elfoglaltságainkat. Talán emiatt olyan népszerűek azok a telefonos alkalmazások, melyek képesek kezelni valamennyi határidőnket. Csak egy személyes határidő, amely általában nemcsak a lelkészek számára, hanem minden háziasszonynak és fenyőfát a talpába faragó, vagy éppen ajándékokra vágyó gyermekeknek fontos, a karácsonyi istentisztelet időpontja, amikorra tényleg mindennek a helyén kell lennie az ünneplés zavartalansága érdekében. A mai igehirdetésből azt is meg lehet tudni, hogy addig még körülbelül 654 óra van hátra. Egyesek számára ez a szám megnyugtató lehet, hiszen ennyi idő alatt valóban sok mindent el lehet intézni, mások azonban nyugtalanokká válnak, hiszen az idő fő tulajdonságát, miszerint feltartóztathatatlanul szalad előre ismerik és tudják, hogy, ami soknak tűnik az egy kettőre elolvad és elérkezik a határpont, a határidő. Szeretném hinni, hogy ez a határidő idén nem válik senki számára kényelmetlenné, hanem kihasználva az időt felkészülten érkezhet majd meg hozzánk az ünnep és vele együtt a Király, az üdvözítő, a betlehemi gyermek.
Hiszen Advent van és ebben az időszakban Urunk eljövetelére készülünk. Reménységünk, hogy idén is megtapasztalhatjuk a jelenlétét az ünnepek során. És milyen jó lenne, ha erre fel tudnánk készülni. Ha nem váratlan vendégként tekintenénk rá és keresnénk a helyét életünkben, hanem előre tudnánk hová is ültetjük le és mivel kínáljuk meg.


AZ idő sürget, mondja Pál apostol és nekem is az a tapasztalatom, hogy ilyenkor advent idején kíméletlenül peregnek a másodpercek. A sok elintézni való szinte betemet, mert nemcsak a családban, hanem életünk egyéb színterein is helyt kell állni. Ahogy mondják az adventi forgatagban csak kapkodjuk a fejünket, igyekszünk mindent elintézni, megoldani, beszerezni, csomagolni, díszíteni, sütni, főzni. Ám nem vagyunk-e a sok aktivitás ellenére is álomvilágban. Pál szerint fel kell ébrednünk az álomból, hogy valóban be tudjuk fogadni az érkezőt. Ez pedig nem jelenthet mást, mint azt, hogy sokan még mindig a lényegtelen dolgokra, a külsőségekre helyezik a hangsúlyt, ahelyett, hogy advent igazi feladatára koncentrálnának. Mert hitegethetjük magunkat azzal, hogy az ünnep akkor szép, ha mindent a megszokásoknak megfelelő módon intézünk. Ha elővesszük a régi adventi zenéket játszó hanglemezt, a nagymama titkos receptje alapján készítjük el a diós és mákos bejglit, de a valóság az, hogy az érkező király nem rabja ezeknek a szokásoknak. Ő nem a legszebben feldíszített otthonokba lép be, ahogyan azt egy királytól várnánk, hanem odamegy, ahol a legnagyobb a szükség, ahol az élet nyomorúságos, ahol kilátástalan. Jézus a rászorulókat keresi ebben az évben is. Azokat, akik egyedül maradtak életük problémájával, személyes gondjaikkal. Akik nem találják lelkük békességét, de felismerve ezt vágynak valami megoldásra. Számukra igazi örömhír, hogy közeledik a határidő és vele az a nap, amikor Jézus megérkezik.


A keresztények számára Jézus érkezése különösen is fontos esemény, hiszen Jézusban mi a megváltót és egyben Urunkat látjuk. A zsidók sok évszázadon keresztül várták a megváltót. S nekünk keresztényeknek világos, hogy ez a megváltó Jézusban jött el. Mégis olyan sokszor úgy teszünk, mintha ez nem történt volna meg. Hányszor és hányszor maradtunk adósok a radikális szeretettel? Azzal a szeretettel, amely nem személyválogató, amely mindenki felé egyformán árad? Jézus élete példaként lehetne előttünk és igazából parancsunk is van arra, hogy mindazt folytassuk, amit ő itt a földön elkezdett. Keresztény küldetésünk éppen az, hogy az emberekhez Jézust hozzuk közelebb tudva, hogy egyszer dicsőségesen másodszor is visszatér. Igaz akkor nem egy eldugott istállóban, hanem dicsőségesen, mindenki által láthatóan. Éppen emiatt nem lehetünk fásultak, nem foglalkozhatunk lényegtelen dolgokkal, hanem komolyan kell vennünk, hogy az érkező király bármikor megérkezhet és nem lehetünk készületlenek. A keresztény ember óráján folyamatos Advent van, ami azt jelenti, hogy állandó készenlétben kell élnünk, hiszen sem az órát sem a napot nem tudhatjuk.


Az alkalomhoz pedig mindenkinek megfelelő viseletre van szüksége. Ahogyan egy ünnepségre is fel kell vennünk valami elegáns, az alkalomhoz illő ruhát, úgy Jézus érkezésekor sem lehetünk csapzottak. Pál szerint az illendő viselet Maga Krisztus. Vagyis nem a szabóhoz kell mennünk ünnepi öltözékért, hanem Krisztustól kell ellesnünk a szabásmintát. AZ ő élete az, amit követnünk érdemes. Megélni a szeretet, az önfeláldozás, a jóság és kedvesség cselekedeteit és elhagyva mindazt, ami ezekkel nem fér össze. Pál fel is sorolja ezeket úgy, mint a sötétség cselekedeteit. S valóban az év ezen részében nincs helye a sötétségnek. Küzdünk ellene. Küzdünk az adventi koszorú gyertyáinak meggyújtásával, küzdünk a kivilágított közterületekkel és reméljük, hogy az ünnep alkalmával legyőzetik a sötétség. Ez a reménység sarkalljon minket arra, hogy tiszta szívvel készüljünk az ünnepre és elsősorban ne a környezetünket, hanem a szívünket öltöztessük ünneplőbe, hogy bemehessen az érkező király és valódi ünnepünk lehessen.