Ézs 65,17-25 17 Mert én új eget és új földet teremtek, a régire nem is emlékeznek, senkinek sem jut eszébe. Ezért örvendjetek és vigadjatok mindörökké annak, amit majd teremtek! Mert Jeruzsálemet vigasságra teremtem, népét pedig örömre. Vigadozni fogok Jeruzsálemmel, és örvendezni népemmel. Nem hallatszik ott többé sírás és jajkiáltás hangja. Nem lesz ott olyan csecsemő, aki csak néhány napig él, sem öregember, aki magas kort ne érne.

 

 

 

Mert a legfiatalabb is százévesen hal meg, és aki nem ér meg száz évet, átkozottnak számít.  Házakat építenek, és ők laknak majd bennük, szőlőket ültetnek, és ők élvezik majd azoknak gyümölcsét. Nem úgy építenek, hogy más lakjék benne, nem úgy ültetnek, hogy majd más élvezze. Mert népem élete oly hosszú lesz, mint a fáké, és amiért megdolgoztak, választottaim maguk élvezhetik. Nem hiába fáradoznak, nem veszedelemre szülnek, mert az Úr áldott népe ez, ők és leszármazottaik.Mielőtt kiáltanak, én már válaszolok, még beszélnek, én már meghallgatom.  A farkas a báránnyal együtt legel, az oroszlán szalmát eszik, mint a marha, és a kígyónak por lesz a kenyere. Nem árt és nem pusztít szent hegyemen senki – mondja az Úr.


Mi legyen egy koncert utolsó száma, mi legyen egy film utolsó képkockája, mi legyen egy színházi előadás, vagy egy könyv utolsó mondata? Olyan kérdések ezek, amit nem lehet félvállról venni, sőt biztos vagyok benne, hogy az alkotók sokat gondolkodnak és őrlődnek ezen, hiszen nem mindegy, hogy milyen szájízzel megy haza a közönség, vagy milyen érzésekkel teszi le az olvasó a könyvet.


Vannak olyanok, akik erre a kérdésre nagyon egyszerűen válaszolnak. Mindegy, hogy mi a vége, csak legyen happy end. Abból nagy baj nem lehet, de tényleg így van ez? Valóban mi nézők megelégszünk egy sziruppal leöntött befejezéssel, ami már az elhangzásakor is hiteltelen? Tényleg ennyire kisigényűek vagyunk? Bizonyos, hogy sok alkotó nem gondol többet rólunk. Én azonban azon az állásponton vagyok, hogy a befejezésnek elsősorban igaznak kell lennie. Igaznak, valódinak és főképpen hihetőnek. Nem másért, mert az igazság, a valódiság, még ha szomorú hangvételű is engedi, hogy tovább beszéljek, gondolkodjam róla. Az igazi, valódi befejezés erősíti meg bennem a gondolatot, hogy érdemes volt időt áldoznom arra, hogy megismerjem a történetet. Legyen szó egy koncertbe foglalt történetről, vagy például egy jó könyvről.
Az utolsó mondat olykor egészen váratlan pillanatban szólal meg és képes arra is, hogy az egész addigi művet új megvilágításba helyezze. Sőt mondhatjuk, hogy ez az egyik igazi feladata. Egy utolsó esély a szerzőnek, hogy átadja mindazt az üzenetet, ami foglalkoztatja és, amit fontosnak tart feltárni a hallgatósága előtt. Emiatt mondhatjuk, hogy az utolsó jelenetnek igenis döntő jelentősége van. Ahogyan a mai vasárnapnak is, hiszen örök élet vasárnapján az egyházi esztendő utolsó vasárnapján vagyunk együtt. Ebben az egyházi esztendőben utoljára hallgatjuk az igét, utoljára figyelünk Isten szavára. S hinnünk kell, hogy az Isten ezen a mai alkalmon valami olyasmit akar mondani, ami sokunk számára lehet olyan igaz befejező mondat, ami komoly hatást gyakorol az életünkre.


Nem először találkozunk a jövendő témájával, hiszen a mai vasárnapot megelőző két vasárnap arra szolgált, hogy reális képet kapjunk arról, ami halálunk után következik. Témánk volt az ítélő Isten és elénk tárult az is, hogy Jézus Krisztusért mégis reménykedve állhatunk meg igaz bíránk előtt. Mondhatjuk, hogy a mögöttünk levő alkalmakon személyes sorsunk volt a középpontban. A mai eddigi témánkat lezáró alkalommal azonban a horizont kitárul és rácsodálkozhatunk arra, hogy az Isten nem csupán személy szerint bennünket embereket akar megajándékozni, hanem az egész világot. Ézsaiás próféciája több, mint egyszerű jövendölés. Olyan végszava ez az egyházi évnek, amely mindent új megvilágításba helyez. Olyan jövőt tár elénk, amely bizakodásra adhat okot, hiszen arról beszél, hogy ha az Isten tervei szerint belenyúl a világtörténelem folyásába, akkor az egy visszafordíthatatlan folyamat lesz. Vagyis a megváltás nem időleges.


Óh mennyit szenvedünk mi az ideiglenes megoldásoktól. Csak néhány példa említés szintjén. Hányan harcolnak a túlsúllyal és próbálnak ki különféle módszereket a súlycsökkentés céljával. Én magam is harcolok a kilók ellen, hiszen én is tudom, hogy a megfelelő testsúly hozzátartozik az egészséges életmódhoz. S azt tapasztalom, hogy részsikerek vannak, ideig tartó eredmények vannak és sajnos a jojó effektust is mindenki ismeri, ami jól mutatja, hogy mennyire nem lehet tartós megoldást találni a problémára.
Vagy gondolhatunk a különböző betegségekre, amit gyógyszerekkel kezelnek, de egy idő után már nem hatásosak a szerek, emelni kell a hatóanyagot, változtatni kell a kúrán az azonos hatás érdekében.


Azt tapasztaljuk, hogy még a megbízható készülékek is tönkremennek a használatban és bár megjavítjuk őket egy idő után minden kidobásra van ítélve, mert a romlandóság itt a földön hozzátartozik a mindennapjainkhoz.


Ez a prófécia azonban más hangot használ. Elsőre talán úgy tűnhet, hogy egy igazi happy Enddel van dolgunk, amely mézes mázas szavakkal bódít el minket, ám nekünk, akik végig itt voltunk az egyházi esztendő egyéb alkalmain és újra átéltük annak drámáját tudjuk, hogy ez a boldog jövendő, ez a felszabadult öröm kínok és szenvedések között született, mintegy vajúdva, hiszen az új teremtés Isten Fia nélkül elképzelhetetlen volna. Jézus Kereszthalála tette lehetővé, hogy egyáltalán a jövőről beszélgessünk. Az ő halála nyitotta meg újra a kaput Isten felé, s éppen miatta mondhatjuk, hogy Ézsaiás ígérete, nem kincstári optimizmusból fakad, hanem mindannak megjövendölése, ami azért lehetséges, mert Jézus eljött a földre és az életét adta értünk.


Ez a jövendölés amiatt fontos, mert Jézus követői számára adódik a kérdés: Milyen távlata van az életünknek? Vár-e valami a halál után és ez a prófécia sok más bibliai kijelentés mellett egyértelműen arról beszél, hogy van folytatás, mégpedig olyan, amit mi a romlandóságnak kiszolgáltatott emberek nehezen tudunk elképzelni. Egy azonban bizonyos: Ha ott leszünk már nem fog érdekelni a múlt, mert a jelen annyira magával ragadó lesz.
Az Isten tehát az utolsó pillanatra is tartogatott nekünk meglepetést. Ma sem lehetett más célja, hogy örömhírt hirdessen az embernek. Annak az embernek, akit saját képére teremtett, akit Fia élete árán megváltott és akit Lelkének ajándékaival megszentelt. Isten számára tehát nem közömbös, hogy miként alakul az életünk. Mi se tekintsünk rá közömbösen, hanem örüljünk annak a jövőnek, amely ha valóban komolyan vesszük hitünket már nem is a jövő, hanem jelenlévő valóság.