Mt 22,34-46 34 Amikor a farizeusok meghallották, hogy a szadduceusokat elhallgattatta, összegyűltek. 35 Egyikük pedig, egy törvénytudó, kísérteni akarta őt, és megkérdezte tőle: 36 Mester, melyik a nagy parancsolat a törvényben? 37 Jézus így válaszolt: „Szeresd az Urat, a te Istenedet teljes szívedből, teljes lelkedből és teljes elmédből.” 5Móz 6,5 ; 10,12 38 Ez az első és a nagy parancsolat. 39 A második hasonló ehhez: „Szeresd felebarátodat, mint magadat.” 3Móz 19,18 ; Róm 13,9 40 E két parancsolattól függ az egész törvény és a próféták. Róm 13,10 41 Amíg a farizeusok együtt voltak, megkérdezte tőlük Jézus: 42 Mit gondoltok a Krisztusról? Kinek a fia? Ezt felelték: Dávidé. 43 Ő azt kérdezte: Hogyan nevezheti akkor Dávid a Lélek által urának, amikor ezt mondja: 44 „Így szól az Úr az én Uramhoz: Ülj az én jobbomra, amíg lábad alá nem vetem ellenségeidet!” Zsolt 110,1 ; ApCsel 2,34-35 ; Zsid 1,13 45 Ha tehát Dávid Urának nevezi őt, miképpen lehet a fia? 46 De senki sem tudott neki válaszolni egyetlen szót sem, és attól a naptól fogva senki sem merte őt megkérdezni többé.
Most felolvasott igénk jól láttatja, hogy mennyire különböző az emberi és az Isteni gondolkodás. Bibliaolvasóként ezen természetesen nem lepődünk meg hiszen ismerjük a vonatkozó Isteni szót: a ti gondolataitok nem az én gondolataim, a ti utaitok nem az én utaim. Mindez megmutatkozik a felolvasott szakaszban.
A legtöbb előadás után az előadó megadja a lehetőséget arra, hogy a hallgatóság soraiból ki-ki feltehesse a kérdését. Ezekből a kérdésekből sok mindenre lehet következtetni. S a leginkább arra, hogy az adott témakör mely része foglalkoztatja leginkább a kérdezőt. Mi az, ami8 a leginkább érdekli az adott témakörben. Ennek alapján bátran kijelenthetjük, hogy a farizeusokat mi más is érdekelte volna jobban, mint a törvény. A farizeus szó elkülönültet jelent, ami összefüggésben van azzal, hogy valóban elkülönült életet éltek a zsidóságon belül. Fő jellemzőjük az volt, hogy rendkívül sokat foglalkoztak a törvénnyel és annak betartásával. Szinte beteges volt az a hozzáállás, ahogy a kérdéshez viszonyultak. Mondhatjuk nyugodtan, hogy szerelmesek voltak a törvénybe. Úgy tekintettek rá, mint ami el tudja hozni Izrael számára az üdvösséget. Jó példa erre, hogy a szombati pihenés megtartásával kapcsolatban azt tartották, hogy ha egy szombaton valamennyi izraelita megtartja a pihenőnapot Isten azzal válaszol, hogy elküldi a messiást. Így egész szabályrendszert dolgoztak ki annak érdekében, hogy az egyszerű ember ne csak a puszta parancsolatot lássa, ami le volt írva az ószövetségben, hanem egy olyan útmutatót, amely minden helyzetre könnyen volt alkalmazható a nagy cél érdekében.
Gondolkodásuk szerint sorsuk jóra fordulása a törvény megtartásán és betöltésén múlik. S valljuk be ez rendkívüli módon tükrözi a mindenkori ember hozzáállását. A szemlélet mögött az húzódik meg, hogy az ember képesnek tartja magát arra, hogy bármit is megtegyen az üdvösségéért. Ha jól viselkedik, akkor annak meg lesz a jutalma, akkor az nem maradhat következmények nélkül. Mondhatjuk, hogy elég hatékony látásmód ez arra, hogy folyamatos rettegésben tartsunk embereket, embercsoportokat. Hiszen nem történik más, minthogy az ember folyamatosan önmagát teszi felelőssé azért, ha nem jön el a vágyott jólét, az Isten országa, a szabadulás. Bizony sok ember használta már ki ezt a fajta szemléletmódot azért, hogy hatalmát, befolyását megszilárdítsa és konzerválja. Mindez ahogy említettem emberi gondolkodásmódra vall és lényegében zsákutca, mert az üdvösség nem megvásárolható, nem kikényszeríthető, nem kikövetelhető, hanem annak az Istennek az ajándéka, aki a teremtéstől fogva irányítja és kézben tartja a világot.
Ez a szemlélet az, amely tükröződik Jézus megszólalásában. Először akkor, amikor az Isten szeretetének fontosságára hívja fel a figyelmet. Vagyis ő azt mondja a farizeusoknak és a követőinek, hogy mindenek előtt az Istenre koncentráljanak. Találjanak rá az élet forrására, az ajándékozó, teremtő és mindeneket fenntartó Istenre, akinek ott a kezében az áldás és az átok egyaránt és őhozzá ragaszkodjunk. Ha ugyanis észrevesszük a hatalmát, akkor nem fogjuk azt gondolni róla, hogy ő megvásárolható, befolyásolható, eltéríthető meggyőződésétől. S ez a meggyőződés nyugodtan leírható a szeretet szavával. Isten szeretet, ahogyan az apostoli levélben is olvashatjuk. S ha ő szeret, akkor ez a szeretet egyformán vonatkozik mindenkire. Vonatkozik ránk, akik itt vagyunk a templomban, vonatkozik a kérdéseket feltevő farizeusokra, de vonatkozik a kerítések mellett táborozó menekültekre és az őket segítő embercsempészekre is. Isten szeretete nem ismer határokat, ami bennünket is arra kell, hogy indítson, hogy ezzel a szeretettel forduljunk szűkebb és tágabb környezetünk felé is. Mert bárhogy csűrjük csavarjuk a dolgot mindannyian éhesek vagyunk a szeretetre, keressük a megértést, szomjazzuk a jóságot és az emberséget. Békében szeretnénk élni félelem nélkül. Vagyis vágyódunk arra az országra, amit az Isten teremt meg az őt szeretőknek.
A tapasztalatunk azonban azt mondatja velünk, hogy ezt emberi erővel nem lehet megvalósítani. Hiába tennénk meg bármit valami mindig hiányozna az összképhez, s éppen emiatt tesszük jól ha Isten kezébe tesszük le ezt a feladatot és tőle várunk megoldást.
Mert van megoldás és éppen erről beszél Máté evangéliuma és benne Jézus, amikor Dávid fiára tereli a szót. Méghozzá olyan nézőpontból láttatja az eljövendő messiást, ami meghökkentést kelt, hiszen ők csupán arra tudtak gondolni, hogy Dávid fia elűzi a rómaiakat, rendet tesz az országban és helyreáll az a politikai szituáció, ami Izraelt fénykorában jellemezte. Számukra Dávid fia politikai értelemben szabadító. Isten azonban teljesen másként tervezte el a szabadítást. Ő nem földi hatalmak ellen harcol, nem királyokat, vagy a császárt akarja letaszítani a trónról, hanem mindazokat az akadályokat akarja eltakarítani az útból, amely lehetetlenné teszi az Isten szerinti életet. Vagyis a messiásnak a bűn ellen kell harcolnia. A gonosz ellen kell fellépnie. S éppen ez adja meg nagyságát, hiszen Dávid bármennyire volt nagy király a bűn az ő életében is jelen volt. Vagyis az ő uralkodása is csupán töredékes uralkodás. Dávid azért mondja az idézett zsoltárrészletben Urának az eljövendőt, mert tudja róla, hogy bűn nélküli uralmat hoz. S Jézus azért mutat rá erre az alapvető különbségre, hogy az őt hallgatók végre ne a földön keressék életük megoldását, hanem nézzenek végre a mennyei ajándék felé. Ismerjék fel benne azt a megváltót, aki végre kiszabadítja őket a fogságból. Abból a fogságból, amely igazán megnyomorítja az embert. Mert valljuk be igazi nyomor az, amikor nem tudunk szeretni, amikor bizalmatlanok vagyunk, amikor félünk, amikor kétségeskedünk és nem tudjuk hogyan tovább. Jézus azért jött, hogy megteremtse a szeretet lehetőségét. Hogy észrevegyük mi valóban fontosak vagyunk az Istennek, aki akkor is gondoskodik rólunk, ha a tetteink miatt erre mi nem vagyunk méltók.
De Isten szeretete nem ismer határokat és épp ez a mai nap örömhíre, amibe belekapaszkodhatunk és, ami miatt mi is dicsérhetjük őt, aki előkészítette megváltásunkat.